Mit jelent a vetőmag nemesítés?

A növénynemesítés célja, hogy az emberiség számára olyan növényfajtákat, vagy hibrideket állítson elő, mely a termelési igényeknek jobban megfelel és a korábbi fajtáknál nagyobb értékű. A nemesítés az egymástól genetikailag eltérő változatok kiválogatását jelenti. A genetikai változékonyság már vagy alapvetően jelen van, vagy pedig kísérleti módszerekkel hozzák azt létre. Tehát a növénynemesítés, mondhatjuk úgy is, hogy az evolúciós folyamat felgyorsítása és irányítása mesterséges feltételek között. A nemesítés egy tudományos és gyakorlati tevékenység.

 

Nemesítési célok és a feladatok

 

A feladatok meghatározásánál figyelembe veszik a nemzetgazdasági igényeket, például a termesztési, értékesítési és felhasználási módokat. Szempont, hogy az új fajták minőségileg kiválóak legyenek a fogyasztás, az élelmiszeripar, vagy akár a kereskedelem igényeinek megfelelően. Továbbá, hogy az adott éghajlaton jól teremjenek, valamint, hogy a növényi betegségekkel és állati kártevőkkel szemben ellenállóbbak legyenek.

A nemesítési feladatok között találjuk a fajta előállítást, fajtafenntartást, vetőmag előállítást, fajtajavítást, honosítást.

A fajtaelőállítás lényegében az elsődleges feladat, mely a köztermesztésben lévőknél hasznosabb új növényfajták, vagy hibridek előállítást jelenti. Ezt fenntartani, gondozni is kell, hogy ne veszítsen az alkalmazkodóképességéből. Ez után a fajta elszaporítása, vetőmag termesztése következhet.

Isterra vetőmag nemesítés

Isterra vetőmag nemesítés

 

Az Isterra vetőmag nemesítés magába foglalja a kutatási, előállítási, feldolgozási és értékesítési feladatok ellátást is. Magyarországon lévő kb. 40 szaporító gazdasággal együttműködve kerülnek előállításra a vetőmagok. Ennek során kiemelt figyelmet fordítanak a termőképességre, termésstabilitásra, a fajtabetegségekkel szembeni fokozott ellenállóságra. Ezek a fajták a régiónkban magas megbízhatósággal és jövedelmezőséggel termeszthetők. Az Isterra nyomon követi a vetőmagok életútját, így a kapott tapasztalatokat beépíthetik a későbbi nemesítési folyamatokba.

Az Isterra vetőmagok kizárólag garantáltan kiváló minőségben kerülnek forgalomba, jó alkalmazkodó képességgel rendelkeznek és nagymértékben ellenállók az adott fajtára jellemző betegségekkel, gombákkal szemben.

Forgalmazó partnereken keresztül történik az értékesítés, és díjnyertes fajták is megvásárolhatók.

Back To Top